Mezei szegfűgombaJellemzés: Világos tejeskávé színű, halványbarnás, egyszínű, rugalmas húsú, kicsiny gomba. Fő ismertetőjele a jellegzetes illata és ritkán álló, halványbarnás lemezei. Kalap: Fiatalon púposan domború, később lapos, de akkor közepén gyakran kissé csúcsos. Az öreg gomba kalapjának a széle néha felhajló, hullámos. 2-6 cm nagy. Fehéressárga, sárgásbarnás, barnás testszínű, esetleg rozsdabarnás. Közepén többnyire sötétebb, illetve a kalapon gyakran egy sötétebb belső és egy ugyanolyan széles világosabb külső rész látszik. Az idősebb példányok kalapjának széle többnyire kissé bordás. Lemezek: Ritkán állók, nem lefutók, aránylag vastagok, a tönk felé lekerekítettek. Színük nem fehér, hanem világos sárgásbarnás, fehéresbarnás, okkerbarnás. Spórái fehérek, kicsinyek, tojásdadok. Tönk: Karcsú, egyenes, egyenletesen vastag, 4-10 cm hosszú, 3-6 mm vastag, olyan szívós, hogy körömmel kell lecsípni. Színe a kalappal megegyező vagy alul kissé sötétebb. Hús: A kalapban vékony, eléggé rugalmas, merev, fehéres, halványsárgás. A tönkben szívós és nehezen elszakítható. A gomba száraz időben elfonnyad, de ha ismét nedvességhez jut, újra éled. Szag és íz: Jóízű és feltűnően fűszeres jó szagú, szegfűszegre emlékeztető illatú. Termőhely és idő: Fű között terem. Legelőkön, réteken, mezőkön találjuk, de erdőszélen, erdei füves tisztásokon, kertekben is. Kora tavasztól késő őszig, többnyire igen nagy tömegben, seregesen terem, gyakran boszorkánykörben vagy hosszú, zegzugos vonalban. Felhasználás: Egyike a legközkedveltebb és legjobban keresett gombáinknak. Az egész országban gyűjtik és árusítják, nagy mennyiségben kerül forgalomba. A tönk legalsó részét azonban célszerű eldobni, mert rágós. Leggyakrabban levesben és mártásként fogyasztják, de bármilyen elkészítésmódra alkalmas. Ritkán kukacos. Szárításra és tartósításra is alkalmas. Az árusított gomba tönkjének hossza legfeljebb 1 cm lehet. Hasonló fajok: A szegfűgombára vigyázni kell, mert a hozzá nem értők sok egyéb gombát, néha mérgezőt is kevernek közé. Gyakran előfordul, hogy a szegfűgomba közé két, vele összetéveszthető veszedelmes mérges gombát is szednek. Ezek egyike a kerti susulyka, amelynek lemezei sűrűn állók és szürkésbarnásak, kalapja erősen rostos, bordás, húsa puha, törékeny, tehát elég könnyen megkülönböztethető tőle. A másik a parlagi tölcsérgomba, amelynek lemezei kissé lefutók, eléggé sűrűn állók, tönkje görbe és húsa törékeny. A szegfűgomba mindkettőtől sajátságos jó illatával is különbözik. Felületes és tájékozatlan gombaszedők figyelmetlenségből és tudatlanságból mégis elnézik, ezért a piaci árusítást ellenőrzőknek a szegfűgombát különös gonddal, darabonként, kiterítve kell átvizsgálniuk. A sárga rétgomba lemezei sűrűn állók, sárgásbarnák. A gyapjaslábú fülőke lemezei sűrűbben állnak, színe sötétebben barnás, íze csípős. Hasonlít hozzá a kis barnafakógomba is, de annak színe sötétebb, egészen barna, lemezei sűrűn állók, és húsa törékenyebb. A mérgező, kis termetű őzlábgombákkal alig téveszthető össze, mert azoknak kalapja pikkelyes, tarka. Mindezen gombáknak még hiányzik a jellemző szegfűgombaillata. Az enni való gombák közül hasonlít hozzá több faj is, így néhány kis termetű, hasonlóan barnás színű ehető gomba. Ilyen például a rozsdásszárúfülőke. Ennek lemezei sűrűn állók, fehérek. Az erdei szegfűgomba illata majdnem azonos, de kalapja fehéres színű, és tönkje alul sötét vörösbarna. Ez is jó, ehető gomba. |